Hévízi dobogó az Ökölvívó Junior és Ifjúsági Magyar Bajnokságon!

2020.10.26.
  • Ökölvívás
  • Hévízi Sportkör Ökölvívó Szakosztály
  • 2020/2021

A Hévízi Sportkör Ökölvívó Szakosztályának részéről Födelmesi Linda és Orsós Patrícia mérettették meg magukat, s álltak fel elszántan a ringben, hogy tavalyi szereplésüket felülmúlva, címet védve és előrébb lépve, újra a legjobbak közé juthassanak.

Patrícia a női 70 kg-ban nagyon-nagyon kemény ellenfelekkel kellett, hogy szembenézzen! Konkrétan akadémisták, válogatott sportolók és európai porondon is szereplő profi bokszolónők közé sorsolta be most őt az élet. Így elmondhatjuk, hogy neki a versenyen az egyik, konkrétan női nemben, a legerősebb súlycsoportban, hazánk legjobb versenyzőivel kellett farkasszemet néznie. Patrícia az elődöntőig jutott el, ahol az első menetben vezetett, majd a másodikban egy érthetetlen bírói döntés végett feleslegesen rászámoltak, mely helytelen volt és mentálisan jelentős mértékben befolyásolta Patrícia további teljesítményét. Patrícia szépen küzdött, s az ominózus elődöntőben pontozással alulmaradt ellenfelével szemben, így ő országos magyar bajnoki harmadik helyezett lett, bronzéremmel tért haza hozzánk.

Linda élete csúcsformáját hozta! Nála jobban a győzelmet senki nem akarhatta. Szépen, technikásan, igaz szívvel harcolt, kíméletlen ütésekkel záporozta a vele szemben álló ellent! Tüdővel, kitartással, látványos küzdelemmel, jó kombinációkkal elérte, hogy az elődöntőbe vezető meccsén, a nap bunyóját hozza, ahol mindenki neki tapsolt, s nem volt olyan, aki nem érte rajongott volna a heroikus küzdelme végeztével! Balszerencsénkre, váratlan képlet csúszott a gépezetbe, a bírák hibáztak és Linda helyett, a másik lány kezét lendítették 3:2-es pontozással a magasba. S mindennek tetejében, még időben is jócskán elnézték a meccset.. A hibát elismerték, sajnálják a történteket. De ez a szomorú tényen mit sem változtatott. Utólag már a jogos tényfeltárás sem jutathatta Lindát tovább a döntőbe vezető útján, amit valójában maximális mértékben megérdemelt volna! Linda az ötödik helyen végzett. Aznap ő volt, a legnagyobb szívvel harcoló bunyós a ringben! Le a kalappal előtte!

Legközelebb klubunk Prótár Roland bokszolónkkal fogja novemberben megmérettetni magát a junior ökölvívó országos magyar bajnokságon.

Csapatunk tagjai a felkészüléseket tovább folytatják, hogy a 2021-es versenyévben is hasonlóan szép eredményeket érhessenek el, mint ahogy azt 2019-ben is tették!

Sok sikert Lányok!

Sok sikert Roli!

Legfrissebb híreink

Hévízi dobogó az...

212 versenyző, 67 egyesületből mérettette meg magát...

Újabb ökölvívói...

Az augusztus elsején megrendezett nemzetközi...

Ökölvívó nyíltnap...

A Hévízi Sportkör Ökölvívó...