Bemutatkozás Sportkör

A Hévíz SK elődjét Lendület SK-nak hívták, melyet 1949-ben alapítottak, elsőként futball szakosztállyal. A sportkör labdarúgó szakosztálya 1952-ben röplabda és asztalitenisz szakosztályokkal gyarapodott. Majd 1959-ben, miután 1956-ban két évre megszűnt, asztalitenisz, sakk és futball szakosztályokkal újra megkezdte működését. A hatvanas években a város labdarúgó csapata az NB1-ben szerepelt, közel egy évtizeden keresztül. Majd a helyi labdarúgó csapat 1974-től a másod osztályban folytatta munkáját, hogy erőt, éjt-nappalt átívelő fáradozásuk gyümölcseként, két évvel később, ismét az első osztályban szerepelhessen.

A hetvenes évek második felétől, egészen a nyolcvanas évek közepéig Hévíz városának volt egy megyei első osztályban játszó kézilabda csapata is, mely szép eredményeket ért el.

A hévízi fotbalisták 1981-ben, megérdemelt győztesként ünnepelhettek a megyei labdarúgó bajnokságban.

Ezen idő tájt, a nyolcvanas évek derekán a helyi asztali tenisz szakosztály is kiemelkedő, említésre méltó eredményeket ért el, többek között 1985-ben megyei bajnokságot nyert. Majd sok-sok évvel később, pontosabban a kétezres évek elején a hévízi asztalitenisz szakosztály az NB3-at, az NB2-őt és az NB1-et is sikeresen megnyerte, a szezont győztesként abszolválta.

A helyi kézilabda szakosztály1997-es újjáalakulását követően, első helyen végzett a Zala-megyei bajokságban. Két évvel később a csapat, pályafutását már az NB2-ben, majd 2001 szeptemberétől az NB1-ben folytatta.

A kézilabda csapat sikereivel párhuzamosan a helyi focicsapat is szép eredményeket tudhatott magáénak. A Zala-megyei első osztály bajnokság kilencvenegyben való megnyerését követően, néhány év NB3-ban töltött év után, pályafutását az NB2-ben, s később 2001 szeptemberétől az NB1-ben folytatta. A hévízi focicsapat 2005-től ismét az NB2-be lépett, majd a 2010-es évek első felétől, jelentős utánpótlás nevelő programba kezdett. Mely utánpótlás nevelő programnak köszönhetően, a Hévízi Sportkör Labdarúgó Szakosztálya, országos szinten is, az egyik legmagasabb színvonalon való sportági képzést prezentálja a futball szakági területén.

A Hévízi Sportkör elsődleges célja a továbbiakban is, a sportolási lehetőségek sportkörön belül történő biztosítása, helyi tömegsport, versenysport népszerűsítése, sportági utánpótlás nevelés, valamint az egyes szakosztályi sportolók támogatása hazai és nemzetközi versenyeken egyaránt.

Az utánpótlás nevelés és a versenysport mellett, a sportkör fő célja a szervezett keretek közt zajló szabadidősport támogatása, a helyben űzött sportágak iránti érdeklődés felkeltése a helyi és a környékbeli lakosok szívében.

Jelenleg a Hévízi Sportkör a következő sportágak gyakorlását tudja szakképzett edzők segédletével biztosítani. Labdarúgás, kézilabda, lovaglás, asztali tenisz, íjászat, sakk és ökölvívás.

Hévíz városában akár a múlt századba tekintünk vissza, akár a jelent figyeljük, mindig is elmondható volt, hogy a település magas színvonalú sportolókat nevelt fel, komoly sportcsapatokkal, sportkapcsolatokkal rendelkezett, egyaránt kifogásolhatatlan sportszakmai munka folyt az utánpótlás és a felnőtt sportági nevelésben.

Hévíz város mindenkori önkormányzata a Hévízi Sportkör fő támogatója. Mely jelenleg is forrásokat biztosít, s közvetve nagyban hozzájárul a lakosság egészségének megőrzéséhez, az élsport és a helyi sportközösségi élet fejlődéséhez.

Ahhoz, hogy mindig is talpon tudott maradni hévízen a tömegsport, a versenysport és a sportági utánpótlás, a helyi önkormányzat erkölcsi és anyagi támogatása mellett, tehetséges sportolók, kiváló szakemberek, jó versenyzői génekkel rendelkező sportolók kellettek.

Mind a versenysport, mind pedig az utánpótlás nevelés területén a szinten tartás mellett, a körülményekhez méltó fejlődés volt a sportkörben tevékenykedő szakemberek szemében az elsődleges szempont.

Hévíz városában a versenyszerű sportolók amatőrként és sportegyesületi tagokként sportolnak, különös figyelmet fordítva az utánpótlás nevelésnek. A hévízi Sportkör egyik fő célja az utánpótlás korú sportolók felnevelésén kívül a felnőtt sportolók helyben tartása, azok egyes szakosztályi kereteken belül történő esetleges foglalkoztatása.

A Hévízi Sportkör szakosztályai mindennapi kapcsolatokat ápolnak az országos szakszövetségekkel, együttműködnek a Hévízgyógyfürdő és Szent András és Reumakórházzal, mely együttműködés legutóbbi gyümölcse, a helyi kézilabdázók vállsérüléseinek gyógyítására kidolgozott egészségügyi rehabilitációs protokoll megvalósulása.

Hévíz Város Önkormányzata és a Hévízi Sportkör, a közeljövőben is partneri viszonyt szándékozik fenntartani egészségügyi intézmények és hazai egyetemek széles körével, hogy ez által tudja biztosítani a helyi sportolók magas színvonalon történő képzését és esetleges, hely specifikus, kuratív medicinára épülő sportági rehabilitációját.

Hévízi Sportkör Alapszabály

Eseményeink

Legfrissebb híreink

Hévíz SK U14 – SC Sopron 1:3 (0:2)

Vasárnap U14-es csapatunk hazai pályán játszott a Sopron...

Hévíz SK U17 – Pápai ELC...

Vasárnap a Pápa csapatát fogadta U17-es korosztályunk.

Hévíz SK U16 – Csesztregi KSE...

Csütörtökön U16-os csapatunk a Csesztreg csapatát fogadta...