Hévízi Sportkör Kézilabda Szakosztály

Bemutatkozás

A Hévízi Sportkör 1949-ben alakult és hamarosan a női kézilabda szakosztály is a sportkör szerves részévé vált. 1958-ban Veszprém megye bajnoka, majd 1999-ben Zala megye bajnoka lett a női kézilabda csapat. 2001-ben az NB-II. bajnoka lett, majd három éven keresztül az NB-I. B osztályban szerepelt. 2005., 2006. és 2013-ban az NB-II. ezüstérmese, 2011., 2012., 2014. és 2015. években az NB-II. bronzérmese volt a csapat.

Az elmúlt évben felnőtt együttesünk az NB-II-ben szoros küzdelem után a dobogó második helyén fejezte be a bajnokságot.

Az együttes történelméből kiemelendő Lelkesné Tomann Rozália, akinek pályafutása Hévízről indult. 149-szer volt magyar válogatott az FTC játékosaként.

További két játékosunk szerepelt a nemzeti válogatottban. Két játékosunk volt, aki junior világbajnoki második, illetve junior világbajnoki negyedik helyezést ért el a magyar válogatott tagjaként. Egy tucat játékosunk szerepelt az első osztályban.

Felnőtt, ifjúsági és serdülő keretben mintegy hatvanan sportolnak rendszeresen.

Az elmúlt időszakban vendégünk volt a magyar válogatott, de a Ferencváros (2010) és az Érd (2011) női csapata is ellátogatott hozzánk. Európa legjobbjának számító Győri Audi ETO KC (2015) csapatát szintén köszönthettük csarnokunkban.

A Szakosztály - fő támogatónktól - Hévíz Város Önkormányzatától, a társasági adóból (TAO) és egyéb támogatóktól kapott pénzzel gazdálkodik. Gazdálkodásunkra a pontos, a költségvetési előirányzathoz igazodó teljesítés mondható. Ezáltal az együttes biztos anyagi alapokon nyugszik, így tudjuk biztosítani csapataink szerepeltetését a Nemzeti Bajnokságban.

Változtunk és változunk, a kor kihívásainak mi is igyekszünk megfelelni. Ezért továbbra is célunk minél több gyermekkel megismertetni és megszerettetni a kézilabdázást. Utánpótlás bázisunk szélesítése, tehetséges fiatalok csatlakoztatása koruknak megfelelő kerethez. Mindent megteszünk azért, hogy a hozzánk járó fiatalok számára jó közösséget, rendszeres edzéseket, felkészült edzőket, biztosan működő szakmai hátteret tudjunk nyújtani.

„Talán csak egy sportág, talán csak egy terem két kapuval, talán csak egy ragadós labda, amit ide-oda kell dobálni,  ...de ez a mi életünk. "

Sportbaráti üdvözlettel: Lancz Katalin szakosztályvezető

Eseményeink

Legfrissebb híreink

Hévízi bravúr idegenben!

Marcali - HÉVIZ 27-30 (10-15) - NB II. NŐI KÉZILABDA...

Hévíz SK – Rákosmenti KSK...

Kézilabda, NB II-es női, Dél-nyugat csoport.

HÉVÍZ SK – SIÓFOK U 22...

Burghardt Viktória 45 perc alatt 15 gólt lőtt!