Balatonlelle - Hévíz felkészülési mérkőzés

2018.07.26.
  • Labdarúgás
  • 2018/2019

Felnőtt csapatunk a Balatonlelle otthonában lejátszotta első felkészülési mérkőzését. A Hévíz együttese az első félidőben az új játékosokkal kiegészülve állt fel, a találkozón egy szervezett, lendületes játékot produkáló ellenféllel találta szembe magát. Csapatunk a mérkőzés első percétől fogva megpróbálta akaratát ráerőltetni az ellenfelére, melyet több-kevesebb sikerrel véghez is vitt. A vezetést egy hibának köszönhetően a Balatonlelle szerezte meg, de a Hévíz számtalan helyzetéből kettőt értékesített, így 2-1-es Hévízi vezetéssel mentek a csapatok pihenőre. Góljainkat az újonnan érkező, ZTE nevelésű Vass György és házi gólfelelősünk, Török Milán szerezte. Előbbi egy gyönyörű támadás befejezése volt, az utóbbi pedig buktatásért megítélt 11-es sikeres értékesítéséből született. A második félidőben fölé kerekedtünk a Balatonlellének, de helyzeteinket nem sikerült gólra váltanunk. A mérkőzés utolsó perceiben, egy beadást követően pedig ellenfelünk egyenlíteni tudott. A mérkőzésen több fiatal, Hévízi nevelésű játékos is lehetőséget kapott.

Balatonlelle - Hévíz SK 2:2 (1:2)

Gólszerző(k): Vass, Török

Kezdőcsapat: Jánosa Tibor, Buzási Gábor, Giber Péter, Szi-Péter Zsolt, Nagy Richárd, Pajor Imre, Baráth Martin, Varga Márk, Vass György, Horváth Dániel, Török Milán

Cseréink: Pintér Ákos, Horváth Márió, Tóth Gergő Ádám, Nedelkó János, Meidl Zalán, Pődör Regő, Kiglics Adrián, Vella Dániel.

 

Felnőtt csapatunk további tervezett felkészülési mérkőzései:

2018.07.28. (szombat): Andráshida - Hévíz 10:00 óra

2018.08.01. (szerda): Csáktornya - Hévíz 18:00 óra

2018.08.04. (szombat): Gellénháza - Hévíz 10:00 óra

Legfrissebb híreink

Hévíz SK U14 – Lenti TE SE 1:1...

Vasárnap U14-es csapatunk a Lenti korosztályos csapatát fogadta.

Magnetic Andráshida TE -...

Vasárnap U15-ös csapatunk Zalaegerszegen lépett...

Tarr Andráshida SC - Hévíz...

Szerdán U17-es csapatunk Zalaegerszegre utazott.