Hévíz SK - Üstökös FC ifjúsági mérkőzések

2020.10.06.
  • Labdarúgás
  • U-19
  • 2020/2021

Szerdán hazai pályán fogadták ifjúsági csapataink az Üstökös korosztályos csapatait.

U17: Hévíz SK – Üstökös FC 1:2 (1:0)

Gólszerző(k): Tóth I.

Csapatunk a Nyári – Kósa (Huszár), Tóth I., Ertl, Farkas, Fehér (Györei), Tóth Á. (Kis-Balázs), Lucz, Szabó G. (Baki), Kiss, Kustán összeállításban lépett pályára.

Karakai András: Az első félidőben játékosaim maximálisan végrehajtották amit kértem tőlük. A második félidőben, amikor le kellett volna zárni a mérkőzést, nem tudtuk a gyenge helyzetkihasználás miatt. Sajnálom a srácokat, mert több volt ebben a mérkőzésben.

 

U19: Hévíz SK – Üstökös FC 2:3 (1:1)

Gólszerző(k): Nagy M., Filó

Csapatunk a Németh B. – Nagy M. (Sabján), Szabó G., Soós, Nagy D. (Szindekovics), Bognár, Nagy P. (Filó), Makacsek-Molnár (Thompson), Sebestyén Zs. (Rózsás), Bödő (Damina), Sebestyén M. (Dominkó) összeállításban lépett pályára.

Lajtai Roland: Nagy önbizalommal és felkészülten vártuk az Üstökös elleni mérkőzésünket. Nagyon jól kezdtük a mérkőzést és sikerült is megszerezni a vezetést, de a lehető legrosszabbkor az első félidő utolsó percében szinte a semmiből kiegyenlített ellenfelünk. Fizikálisan nagyon erős és harcos ellenfelünk a második félidőben többször nagy nyomást gyakorolt ránk, aminek sajnos vereség lett a végeredménye. A játékosainkra panasz nem lehet, amit lehet megtettek, de ezért a mai napon nem járt pont. Hajrá Hévíz!

 

További képeket facebook oldalunkon találnak.

Legfrissebb híreink

Hévíz SK U14 – Lenti TE SE 1:1...

Vasárnap U14-es csapatunk a Lenti korosztályos csapatát fogadta.

Magnetic Andráshida TE -...

Vasárnap U15-ös csapatunk Zalaegerszegen lépett...

Tarr Andráshida SC - Hévíz...

Szerdán U17-es csapatunk Zalaegerszegre utazott.