Hévíz SK – Csácsbozsok–Nemesapáti SE 0:9 (0:4)

2020.10.19.
  • Labdarúgás
  • Felnott
  • 2020/2021

Hévíz SK – Csácsbozsok–Nemesapáti SE 0:9 (0:4)

Csapatunk a Németh B. – Pál, Sebestyén Zs., Kopasz-Bódi, Bognár, Szabó G., Szindekovics, Rózsás (Soós), Damina (Thompson), Tóth I. (Domcsek), Sabján (Filó) összeállításban lépett pályára.

Gólszerzők: -
Jók: egész csapat

A bajnokesélyesként a szezont elkezdő Nemesapáti az eddigi sok pontvesztése után igazolta, hogy kiváló játékerőt képviselő csapat. A sportszerű mérkőzésen a vendégek végig uralták a játékot. A fiatal hévízi csapat mindent megtett, hogy megnehezítse ellenfele dolgát, és tisztességesen helytálltak a 90 perc során. A hazai­ak sokat fognak profitálni a mérkőzésből.

Damina László: A mai mérkőzésen a bajnokság legerősebb, legtapasztaltabb, nagyon jó játékosokból álló csapata ellen játszottunk és tisztességesen helytálltunk. A Csács-Nemesapáti a mérkőzés teljes egészében nagyon komolyan vette csapatomat, azzal együtt a mérkőzést is! Az a mentalitás és játékkal szembeni tisztelet, amit a pályára tettek, nagy segítség nekünk abban, hogy játékosaim fejlődtek, többek lettek. Külön értéket adott a mérkőzésnek, hogy ellenfelünk nagyon sportszerűen és férfiasan vívta meg párharcaikat játékosaimmal szemben, amit ezúton köszönök nekik!
Kollégám, Karakai András mérkőzésen betöltött jelenléte, aki egyben U17-es csapatunk vezetőedzője, üde színfoltja volt a mérkőzésnek. Játékosaim közül volt olyan a pályán, akinek edzője is egyben. Példát mutatott nekünk abból, hogy hogyan kell professzionális mentalitással hozzáállni a játékhoz, s hogyan kell minőséget játszani! Játékosaim elmondták, hogy nagyon felnéznek rá, s köszönik neki, amit ezen a mérkőzésen tanított nekik nemcsak motivációból, hanem a szakmából is! Ő egy igazi mentor, s nagy érték nekünk, a jövőbeni terveink miatt is mondom ezt!
Csapatom 90 percig nem adta fel a túlerővel szembeni játékot, nagyon sokat kaptam vissza játékosaimtól abból, amit tanítok neki. Egyesületünk és kollégáim büszkék vagyunk játékosainkra! Megyünk tovább, örülünk, hogy fejlődhettünk egy nagyon jó és szimpatikus csapat ellen. Sok sikert Nemesapáti csapatának, kívánom nekik, hogy zárkózzanak fel arra a pozícióra, amire kitűzték céljaikat.

Legfrissebb híreink

DAC-Utánpótlás FC -...

Szombaton U14-es csapatunk Győrben játszott.

Nebuló-KSE - Hévíz SK U19...

Csütörtökön U19-es csapatunk Kapuvárra látogatott.

Hévíz SK U17 – Magnetic...

Csütörtökön hazai pályán játszott U17-es...